2012

December 19. Az Operett színházban néztük és hallgattuk meg a Szép nyári nap című előadást. Szép számmal gyűltünk össze, a színdarab mindenkinek elnyerte tetszését.

 

November 17-18 Kerékpáros pihenő építése A Napraforgó utca végénél, a patak híd közelében megkezdtük egy kerékpáros pihenő építését. Első fázisban rendbetettük a terepet, kiírtottuk a gazt, kivágtuk a kiszáradt, veszélyes fákat. A területre két asztalt és padokat telepítettünk. A szemben lakó szomszéd, Laci bá, saját készítésű borral és pálinkával ösztönzött minket a jobb munkára. Tavasszal egy szeméttárolót tervezünk építeni a területre és a padok fölé tetőt. Ha az egyesületün anyagi ereje engedné, akkor lenne még néhány ötletünk ezen a területen.

Október 30. Szalonnasütés a Dunaparton Hangulatos kis este volt. Sokan voltunk, de 11 óra felé már nem bírtuk a hűvös levegőt, ezért hazamentünk.

 

Otóber 22. Csóványos hegyi túra

Gyönyörű őszi időben, Kemence-Királyháza felöl támadtuk a Magas Börzsönyt. A Nagy Mánán keresztül másztuk meg a 939 méter magas Csóványost. A 20 méter magas kilátóból az egész Börzsöny elénk tárúlt, de még az Alacsony Tátra hegyei is láthatók voltak. A 20 fős csapatunk egy másik útvonalon, késő délután ért vissza Királyházára. >>képek1<<>>képek2<<  >>képek3<<

 

Október 5-6. Szlovák Paradicsom + Magas Tátra

31-en indultunk meghódítani a Szlovák Paradicsomot. 11 órára érkeztünk Káposztafalvára, ahol Vaskova néni várt minket a templom előtt. A megbeszéltek szerint, piros biciklivel és /valaha/ piros mellényében. Rövid bemutatkozás után kiadta a parancsot: “Kövessenek!! Megmutatom a szállásukat.” Na, így gördültünk be a cigány negyedbe. Elöl Vaskova néni a rozsdás mountenbike-on, mi meg mögötte, konvojban az autókkal.  Az utcában szinte kivétel nélkül új építésű, giccses paloták álltak. Az aranyozott térkővel burkolt kertekben mindenhol BMW-k, Audik meg Merdzsók álltak. A szerencsésebbeknek Hollywood hangulatú szállás jutott. A kertben találkozhattunk gipszből öntött Elvis Presleyvel, műanyag Charlie Chaplinnel, műkő Stan és Pannal stb. Eközben a másik szálláson az egyesület odakényszerült tagjai ádáz küzdelmet vívtak az évek során a szobákba betelepedett légy hadakkal. Végül megszületett a titkos vegyi fegyver. A hajlakkal és az AVON hajfixálóval szemben a legyek tehetetlenek voltak, így mind a 400 példány “megdöglendett”. Az Orsiék ágyából pedig egy rókát kellett kiűzni. A házinéni ezt  megoldotta egy gyors ágyneműcserével. Délben indultun túrázni. A Suha Bela nevezetű kanyonban olyan akadályokkal szembesültünk, mint pld. 20 méter magas vaslétrák, meg a 30-40 méter magas függőleges sziklafal, amin úgy tudtunk átjutni, hogy lábtörlő nagyságú vasak lógtak ki a sziklafalból, ezeken lépkedve, láncokba kapaszkodva haladtunk. Az izgalmakat még fokozta, hogy időközben, ezen az ismeretlen és veszélyes terepen ránk sötétedett. Büszkék lehetünk a gyerekeinkre, akik ezt a veszélyhelyzetet hősiesen viselték. Érdemes megemlíteni, hogy ezen a veszélyes terepen a Noel rendkívül fegyelmezetten, a Szabolcs nagyon ügyesen haladt. A Panka és a Dalma kitartása, bátorsága is példaértékű. A Bálint és a Máté hozták a szokásos laza és fáradhatatlan formájukat. Késő este a bátrabbak még meglátogatták a helyi késdobálót. De két sör után jobbnak látták, ha gyorsan hazajönnek. Másnap szavazásra lett bocsájtva, hogy egy barlangba menjen a csapat, vagy inkább a Magas Tátrába? A döntetlennel végződő szavazás után, végül a Tátrában kötöttünk ki. Itt a gyönyörű vízesésekkel tarkított Tar patak mentén sétáltunk fel, egészen 1300 méter magasságig. Vasárnap késő este értünk haza és hihetetlen élmény volt tiszta ágyban aludni.>>képek1<<  >>képek2<<  >>képek<<  >>videó1<<  >>videó2<<

Szeptember 22. Munkatúra

Zebegény-Hegyestető-Remete barlang útvonalon 3 zsáknyi eldobott szemetet szedtünk és az út mentén található szemétgyűjtőket is kiürítettük, azokba üres nejlonzsákokat helyeztünk ki.

Szeptember 15. Szarvasbőgés

A túra előtt Kemencén megünnepeltük a Dalma 14. születésnapját. Ettünk, ittunk, két órát bowlingoztunk. 22 óra után indultunk ki az erdőbe. Tegnap 22.00 és 0.50 között Királyháza, Tűzköves forrás környékén túráztunk, de bikát mindössze kétszer hallottunk, azt is nagyon messziről. Viszont láttunk egy akkora vadkant, mint még soha. Néhány kilométerrel odébb, pedig nyolc süldőt. Volt még róka, nyest, őz, mezei nyúl és egy nagyon gyanús róka, aki inkább tűnt arany sakálnak, mint rókának. De azért szerintem róka volt. Annak ellenére, hogy a bikák nem szóltak, nagyon mozgott az erdő. >>képek1<<  >>képek2<<

Szeptember 08. Kerékpár-Kenu-Kerékpár túra

Zebegény-Esztergom-Zebegény. A szokásos őszi túra, amely idén is kicsit más volt, mint az előző években. Felkerekeztünk Esztergomba, majd ott kenukba szálltunk és visszaeveztünk Szobra, ahonnan kerékpárral tekertünk vissza Zebegénybe. Útközben feleveztünk a Garam folyóba, ahol olyan tiszta vizet találtunk mint az Adrián. Több helyen kikötöttünk, a bátrabbak fürödtek is. >>képek1<<

 

Szeptember 01. Kerékpáros terep túra

Zebegény-Helemba-Leléd-Szalka oda-vissza. Ez egy gyönyörű túra volt, igazi terepen. A 40 kilómérből 32 km földút, hegyen-völgyön. Az Ipoly folyó közvetlen közelében haladtunk a Szlovák oldalon. Volt olyan szakasz is, ahol 10-12 méter mélységben alattunk csörgedezett az Ipoly. Itt néhányan /a tériszonyosok/ leszálltunk, és tóltuk a kerékpárokat. Leléd előtt egy óriási égi áldást kaptunk, ami elől a hely retró kocsmába menekültünk. Olyan ritka errefelé az idegen, és főleg a magyar, hogy a kocsmáros tőlünk kérdezte meg, hogy milyen árfolyamon számolhatja a forintunkat, amivel fizettünk.

 

Július 14-21. Erdélyi barangolás
Erdély ismert szépségeit jártuk végig, és be-be tévedtünk olyan helyekre is, amelyek nem felkapottak túrista körökben. Túráztunk a hegyekben, meghatódtunk a Hargitán, csónakáztunk a Gyilkos tavon, voltunk éjszakai medvelesen, horgásztunk a zetelaki víztározóban, két napon keresztül a Küküllő jéghideg vizében és a környező patakokban tisztálkodtunk, mert a szálláson egy csepp vizet sem tudtunk kifacsarni a csapokból.>>videó1<<  >>videó2<<  >>videó3<<

Első nap

Kőrösfő, Marosvásárhely Péntek éjfélkor indultunk Zebegényből, így már kora délelőtt Kalotaszegre érkeztünk, ahol megnéztük az 1764-ben épült Körösfői négy fiatornyos református templomot. Tovább haladva Marosvásárhelyen álltunk meg legközelebb, ahol megcsodáltuk a……. palotát. A palotában ma múzeum működik. Nem bántuk meg, hogy bementünk. Késő este érkeztünk a szállásunkra, Zetelakára, ahol még elmentünk úszni a szép zetelaki víztározóra, ahol éppen Bogár /Volkswagen/ találkozó volt. >>képek1<<  >>képek2<<  >>videó1<<

Második nap

Gyilkos-tó, Békás szoros, Lázár kastély Egy 1837-ben bekövetkezett fölrengés után a leomló hegyoldal zárta el több patak útját is, amelynek következtében létrejött a Gyilkos-tó. A fák törzsei még ma is kikandikálnak a tóból. Itt csónakáztunk.    A Békás-szorosban az 1000 méter feletti sziklák között éppen hogy elfér egy kanyargós, keskeny út és egy bővizű patak. Itt sétáltunk. Az 1450-1532 között épült Gyergyószárhegyi Lázár kastélyban megnézhettük, hogy hol nevelkedett Bethlen Gábor és Koós János táncdalénekes is. >>képek1<<  >>képek2<<  >>képek3<<

Harmadik nap

Segesvár, Petőfi múzeum Segesvár történelmi központja ma a Világörökség része. Kilencszáz éve II. Géza szászokkal telepítette be a várost. Itt született 1431-ben Vlad Tepes, ismertebb nevén Dracula. Fehéregyházán megnéztük a Petőfi Múzeumot. A kertben Petőfi szobor áll a költő feltételezett elestének helyén.  >>képek1<<  >>képek2<<  >>képek3<<

Negyedik nap

Farkaslaka, Parajd Sóbánya, Szováta Farkaslakán megtekintettük Tamási Áron író síremlékét és a szülőházában működő emlékmúzeumot. Parajdon lementünk a 120 méter mély sóbányába, ahol templom és játszótér is található. A bánya sócsarnokai a légúti betegségek kiváló gyógyhelyei.Délután a messze híres, és a világon egyedülálló, rendkívül magas sótartalmú Medve tóban fürödtünk. >>képek1<<  >>képek2<<  >>képek3<<

Ötödik nap

Ezeréves határ, Csíksomlyó, Tusnádfürdő, Szt. Anna tó

Hatodik nap

Túra a Madarasi Hargitán, Ceausescu villa Egy igazi magashegyi túrának nevezhető az 1801 méter magas , a székelyek által szent hegyként tiszteltHargita megmászása. Felemelő érzés volt a csúcsra érkezéskor a több ezer piros-fehér-zöld szalagokba, zászlókba öltöztetett Hargita látványa. Hazafelé betértünk az Ivó faluban található egykori kommunista diktátor, Ceausescu /1989-ben kivégezték/ villájába. Bár a kerítésre még magyarul is kiírták, hogy “IDEGENEKNEK BELÉPNI TILOS!, de mi nem tudtunk ellenállni a kísértésnek, így belógtunk fotózni. Szerencsére megúsztuk.  >>képek1<<  >>képek2<<  >>képek3<<

Hetedik nap

Énlaka, Kőrispatak-Szalmakalap múzeum, Bözöd-az elárasztott falu

Nyolcadik nap

Utazás haza

Július 07. Kenutúra

Szobtól Vácig eveztünk nyolc hajóval. Sok helyen kikötöttünk, fürödtünk. A szokásosnál jóval többen vettünk részt ezen a túrán, ezért keletkezett egy kis kommunikációs hiba is. A csapat egyik fele kénytelen volt majd egy órát várni a másik felére, akik elmentek Verőcén hekkezni. Így utólag is elnézést a kellemetlenségért. Ebből is tanultunk. Ezen túl, mindig meg fogjuk beszélni, hogy X perc múlva itt és itt találkozunk. Ezen a napon 31-én élveztük a dunai életet.  >>videó1<<  >>videó2<<  >>képek1<< >>képek2<<

 

Június 10. II. Amatőr Sárkányhajó Bajnokság

A Zöld Panoráma Egyesület és a Vác Online közös csapattal indult a 24 csapatos mezőnyben. Annak ellenére, hogy a 20 fős csapatunk egyetlen tagja sem ült még soha sem sárkányhajóban, a 16. helyen végeztünk. Az elért eredményünk értékét az is növeli, hogy volt olyan csapat, ahol két sárkányhajós világbajnok is erősítette az ellenfél csapatát. A sárkányhajóban a következő tagjaink eveztek a dicsőségért: Varagya Máté, Gangl Kriszta, Kósa János, Varagya Péter, Vitkó Erika, Himmer Orsi, Krebsz Gábor, Cser Zoltán, Vitkó László, és aki a hajóra szerelt dobbal a ritmust diktálta, Varagya Panna.

Június 9. Gödöllő-Veresegyház

Gödöllőre látogatott el az egyesület, ahol megcsodáltuk a Grassalkovich kastélyt és annak gyönyörű kertjét. Délután a Veresegyházi Medveotthonban meglátogattuk a néhány hetes bocsokat, de itt  sok más állat is lakik. Például strucc, farkas, gólya, holló, ormányos medve stb.

>>képek és videók<<

Május 27. Gyadai Tanösvény

Ez a Zebegénytől mindössze 20 percnyi autózásra lévő tanösvény, valóban kiérdemli a “tanösvény” elnevezést. Persze hozzátartozik a történethez, hogy itt, több mint 460 millió forintot költhettek a megálmodók, a Széchenyi-terv jóvoltából. Hazafelé megnéztük Verőce határában épült Kárpát-Haza Templomát, majd Magyar-kúton betértünk még egy turistaházba.

>>képek1<<

 

Május 12. Prédikálószék

Egy igazi, kemény túra a 639 méter magas Prédikálószékre, ami Magyarország egyik legszebb túraútvonala és a csúcsról nyílik a legszebb panoráma  a Dunakanyarra. Kissé zavaró volt a nagy “forgalom”, mert ezen a napon zajlott itt egy 101 kilométeres terepfutóverseny. Volt olyan szakasza az útnak, ahol minden egyes méter előrehaladásért keményen meg kellett küzdeni. De megérte! Mindenki jól viselte a megpróbáltatásokat.

>>képek1<<  >>képek2<<  >>képek3 <<

 

Április 29. – Május 1. Kőszeg és környéke

Gyönyörű időbe jártuk végig kőszeg nevezetességeit. Szerencsére az erdőben elviselhető volt a kánikula. Nagyokat túráztunk, felmentünk a 882 méter magasan található Írott-kői kilátóba, ezután még elsétáltunk a Hétforráshoz, melyek a hét vezér nevét viselik. Az utolsó nap lazábbra sikeredett, amikor felkerestük az Óház kilátót, majd a csónakázó tavat.

>>képek1<<  >>képek2<< >>képek3<<

 

Április 28. Séta a Duna alatt.

Nagymarosról Visegrádra sétálhattunk át a Duna alatti közműalagútban. A Zöld Panoráma Egyesület eddigi legnépszerűbb rendezvénye volt ez a program. 92 fő vett részt ebben a kalandban. A többség kerékpárokkal érkezett, de szép számmal jöttek vonattal, még Bp-ről is érkezett két család. Sajnos több jelentkezőt is el kellett utasítani, mert biztonságosan, egyszerre, csupán 80 fő tud átkelni az alagúton. A nagy érdeklődésre való tekintettel, jövőre ismét megszervezzük ezt a túrát. Köszönjük a Babusznak a szervezést.

Április 15. Bowling Kemencén.

A mai bowlingozás után többen is elgondolkodtunk azon, hogy amikor megalakitottuk a Zöld Panoráma  Egyesületet, akkor az alapvető tevékenységünknek a természetjárást jelöltük meg. Lehet, hogy hibáztunk, mert a bowlingban elért eredményeinket és a fejlődésünket tekintve, simán nevezhetnénk magunkat például Zöld Panoráma Bowling Egyesületnek. Nagyképüség nélkül mondhatom, NAGY ÁSZOK vagyunk a bowlingban /is/.

 

Április 09. Pap rét piknik

A Húsvét hétfőt a természetben töltöttük sütögetéssel, focizással. Az egyesület elnöke példát mutatott a lustább tagságnak kitartásból, kűzdeni tudásból. A 90 perces folyamatos kűzdelmébe belefért 3 km gyaloglás, 5 perces vízben tartózkodás a 7 Celsiusos derékig érő patakban, majd vizes ruhában való 3 km-es kerékpározás hazáig, ahonnan az átöltözés után, rögtön visszatekert a Pap rétre. SZÉP VOLT PÉTER!!! 17-en vettünk részt ezen a nagyszerű túrán. Volt locsolás is. A lányok a kölnitől áztak el, mi öregebb fiúk pedig a két órás focitól.


Március 31. Kopasz hegy, Tűzköves forrás.

18-an vettünk részt ezen a túrán. A viharos erejű szél miatt nem tudtuk igazán élvezni az egyébként gyönyörű panorámát. A szél erejét csak részben érzékeltetik az alábbi képek.


Március 17. Drégely vára + bowling

Más felállásban, de szintén 19-en másztuk meg a 444 méter magason épült Drégely várát. Piknikeztünk, “okos” dolgokat írtunk a vár vendégkönyvébe, majd elzarándokoltunk a Csitári csodakúthoz, ahol Attila kitartásának köszönhetően csodatevő vizet fakasztottunk, az amúgy kiszáradtnak tűnő kútból. Ez volt ám az igazi csoda! Délután Kemencén a Pizzériában ettünk igazi magyar pizzát, majd uána, a totális áramszünetig bowlingoztunk. Az áramszünet miatt, sokunk örömére, a kijelzőn mid
en addigi eredmény törlődött, így mindenki bátran hangoztathatta, hogy éppen ő állt az élen.

Március 15. Szentendre Skanzen

Gyönyörű időben, 4 autóval 19-en látogattuk meg a Skanzent. Érdemes volt elmenni, mert az utóbbi két évben is látványos fejlesztések történtek közel 1 milliár forint értékben. Szinte minden épületben volt valamilyen érdekes progam. Kézműves foglalkozások, csipkeverés, sütés, főzés, népi eszközök készítése, stb. Hazafelé a Pilis hegység egyik legszebb útján jöttünk, ami Lepencénél érkezett ki a 11. sz. útra, ahonnan Esztergomon
keresztül jöttünk haza.

>>képek1<<

Február 04. Só-út Teljesítménytúra

Egyesületünk is képviseltette magát a Tápióságban megrendezett 34 km-es teljesítménytúrán. Volt itt minden, amit nem szeret a halandó turista. -14 Celsius, szakadó hó, viharos erejű szél, 1.5 méter magas hódűnék, stb. Egyesületünk két tagjának sikerült szintidőn belül teljesíteni ezt az embert próbáló túrát. Minden elismerés Vitkó Erikának és Cser Zoltánnak.

Január 29. Csóványos túra

Ezen a BTHE rendezésében létrejött kőkemény teljesítménytúrán az egyesületet a Máté és a Zoli kivételével, főként a lányaink képviselték. A fotókat elnézve, nekem itt a gép elött ülve is izomlázam lett. Minden résztvevőnek csak gratulálni lehet. Szép volt, csajok!

Január 22. Garamszegi Pál Emléktúra

A rossz idő ellenére is 20-an zarándokoltunk el Pali bácsi kedvenc helyeihez. Az Őzike forrás még létezik, de nagyon elhanyagolt a környezete. Nagy örömünkre, megtaláltuk a Pali bácsi Őzike-kunyhóját is, ahol éppen a HÓD kft munkatársai tartottak egy hétvégi “összerázó tréninget”, így megnézhettük a kunyhó belsejét is. Utána térdig érő sárban dagonyázva értünk el a törökmezői turistaházba. Itt majdnem mi is “összerázó tréningbe” kezdtünk, de a gyerekekre való tekintettel, még időben elindultunk haza. Éppen sötétedésre haza is botorkáltunk. Nagyon jó kis túra volt.

>>képek1<< >>képek2<<